HTML

paleo életstílus - evolúciós orvoslás

Egy paleo életmódot, táplálkozást próbálgató doki tapasztalatai, megfigyelései, gondolatai. Kísérlet a paleo életstílus megtalálására, az evolúciós orvoslás terjesztésére és mindennek ötvözése környezet- és természetvédelemmel, ökológiával, alternatív ötletekkel.

Friss topikok

  • 55fibi: Én most találtam ide, és szeretném megkérdezni, mikor lesz legközelebb ilyen találkozó a Fórumban? (2012.12.05. 15:51) Az a fránya glutén...
  • csigene.eva: Egy kérdés az utolsó mondathoz: "Búcsúzóul egy szolgálati közlemény: 2012. 10. 05-én Paleo Sarok a... (2012.10.05. 12:25) Itt az ősz...
  • Csistván: Kedves Feri! Nem tudom, mi történt Veled, remélem, semmi baj, de szeretnék hozzájárulni e blog fo... (2012.10.02. 12:32) Paleo Sarok
  • Pelle Kriszta: No igen, a kenyér a legnagyobb gond. Nekem (vagyis inkább a férjemnek és a kislányomnak) most egy... (2012.08.22. 13:52) Gyakorlati paleo
  • Pelle Kriszta: Kb. két hónapja paleózunk, néha kompromisszumokkal, de a tej és a glutén 99,9%-ban kimaradt az étk... (2012.08.22. 12:15) A paleo és a gyerekek

Címkék

István története-az akadémikus orvoslástól a paleon át a gyógyulásig

2012.06.12. 20:59 paleodoki

Szép estét Mindenkinek!

Mint a Paleo Piknik kapcsán ígértem, közzéteszem István betegségének és gyógyulásának történetét, ahogy Ő megosztotta velem. Szerintem nagyon tanulságos, leginkább azért, mert a paleoval az ember önmaga gyógyítója lehet, leginkább elhatározás és kitartás kérdése...

"Íme, az alábbi történet az enyém, Dóri lányomról majd legközelebb.

Édesanyámat négy hónapos koromban vakbélgyulladás gyanújával megműtötték, ezért elapadt a teje, nem tudott tovább szoptatni. Kisgyermekként időnként rengeteg csalánkiütésem volt, amelyet rázó kenőccsel kellett kenni, nagyon viszkettek. (A bátyám is szenvedett ezzel.) Aztán közben kb. nyolc-tíz éves koromban szénanátha (pollenallergia) kezdődött nálam, 11 éves koromban sikerült diagnosztizálni (akkor még ez nem volt olyan közismert). Eleinte tavasztól őszig egyfolytában tartottak a tüneteim, rengeteget prüszköltem, taknyoltam, előbb-utóbb eljutottam odáig, hogy erősen begyulladt az orrnyálkahártyám, és akkor aztán se éjjelem, se nappalom nem volt, iszonyú kínjaim voltak. (Később már inkább csak május-júniusban és augusztus-szeptemberben voltak tüneteim, tehát nagyjából évi négy hónapon át, természetesen időjárásfüggően.) Ha volt megfelelő gyógyszer, amit szedtem, akkor az többé-kevésbé elnyomta a tüneteket, de hozzászokás miatt időnként előfordult, hogy nem volt, és akkor szörnyen szenvedtem. Voltak évek, amikor kínomban rávettem az orvost, hogy valami szerrel mossa ki az orromat, ami persze szörnyű szenvedés volt nekem, de utána megkönnyebbültem. Később már ezt nem lehetett, s az volt a legborzasztóbb, heteken át várni a megkönnyebbülést, amit általában nagy esőzés hozott meg, vagy lehűlt a levegő. Ősszel rendszerint orrdugulásba ment át a gyulladás, és akkor már csak a kialvatlanság gyötört. Fiatalon háromszor ősztől tavaszig immunizáló injekciókúrán vettem részt, hogy immúnissá váljak az allergén anyagaimra - sikertelenül. A seregből is leszereltek, és alkalmatlannak nyilvánítottak, mert akkor sem volt hatásos gyógyszerem, és szörnyen szenvedtem, éjjel a körlettársaim sem tudtak aludni miattam, nappal meg semmire se voltam jó.

13 éves voltam, amikor kivették a torokmandulámat, mert sokszor begyulladt.

Fiatal felnőttként egy vegetárius egyesülettel kerültem kapcsolatba, és vegetárius életformát folytattam évekig. Mindig nagyon szerettem a gyümölcsöket, zöldségeket, a húsokhoz pedig nem ragaszkodtam, így ez könnyen ment. Volt, hogy egy időben tojást sem ettem. Persze, óhatatlanul jóval több gabonát, hüvelyest és tejterméket fogyasztottam. Olvastam ezek jótékony hatásáról, kerültem a zsírt, fogyasztottam a sok omega-6-tal és transzzsírokkal teli olajokat. A napot is sokszor kerültem az UV-sugárzás káros hatása miatt. Kerékpározni mindig szerettem, kerékpártúrákon is voltam, de versenyszerűen nem űztem e sportot. Később megnősültem, és lassan alkalmazkodva a feleségemhez, előbb a halakra, majd később a szárnyasokra is visszaszoktam, de ritkán és kevés húst ettem. 2006-7-ben Angliában dolgoztam, és ott már marhahúst is ettem olykor.

Idővel megszokottá vált nálam, hogy naponta többször volt székletem, és időnként híg volt, de nem törődtem vele, mert jól éreztem magam. Igaz ugyan, hogy a déli ebédek kissé elfárasztottak, és időnként gyengébb időszakaim is voltak, de ezek a tünetek nem voltak jelentősek, úgyhogy nem kutattam okát. Lassan egyre inkább édesszájú lettem, egyre több pék- és cukrászsüteményt kezdtem enni.

Tavalyelőtt év elejétől kezdődhetett, hogy egyre szelesebb lettem, és borzasztóan viszketeg. Újra meg újra elmartam a lábamon a bőrt, és kisebesedett, szinte mindig sebes volt. A gázok hatalmas mennyiségben képződtek bennem, és büdös is volt, de az sosem okozott problémát, hogy megrekedtek volna bennem, inkább a bűzét volt nehéz elviselni. Számomra elég aggasztó volt a dolog, a környezetem inkább orrfacsarónak találta. A gyakoriságból ítélve napi ötszáz-ezer szellentésem volt – általában igen hosszan(!) -, mindennap, éjjel is, heteken, hónapokon keresztül. Tudom, hogy hihetetlen, de igaz. Eközben éjjel-nappali munkarendben dolgoztam, fizikai munkát végeztem. Aztán a nyár első felében rövid idő alatt nagyfokú gyengeség tört rám, amilyet még nem tapasztaltam. Nyári szabadságra készülődtünk, azt gondoltam, hogy a kikapcsolódás majd segít a bajon, bár az én nyaralásaim igen strapásak szoktak lenni, mindig jövünk-megyünk, cipekedünk, sokszor nagy melegben is, amit én sosem viseltem jól. (Megjegyzem, ez mégis többnyire miattam van, mert sok minden érdekel, és ilyenkor szoktam világot látni.) Akkor sem volt ez másként, és a gyengeségem változatlanul megmaradt. Hazajőve még munkába álltam, de egy megfázás lebetegített. Nehezen lábaltam ki belőle, de hiába pihentem, éreztem, hogy a gyengeség megmaradt. Akkor fordultam a háziorvosomhoz, aki vérvizsgálatot csináltatott, és megállapította, hogy némi vashiányom van - amely oly’ kis mértékű, hogy nem lehet oka a gyengeségemnek -, ezért vasat írt fel (egyébként ilyen előfordult már korábban is). Aztán ultrahangvizsgálatra küldött – eredménye negatív lett -, majd a klinikai gasztroenterológiára. Ez utóbbit azonban csak hónapokkal később kerestem fel, mert régebben olvastam, hogy ilyen nagyfokú legyengülés Candida albicans bélgombák túltengése miatt fordul elő, hát inkább egy természetgyógyászati vizsgálatra mentem. Ott meg is állapították, hogy nálam is ez a gond, és szigorú diétára vettek. Hónapokig diétáztam így, és az újabb vizsgálatok szép javulást állapítottak meg, mígnem fel is hagyhattam vele. Csak az volt a bökkenő, hogy a gyengeségem változatlan maradt.

A gasztroenterológián mindjárt az első(!) vizsgálaton irritábilis bélszindrómát „diagnosztizáltak”, ami később elég abszurdnak tűnt, amikor elolvastam Szendi Gábor erre vonatkozó írását. Aztán másik orvos vett kezelésbe, aki béltükrözést csinált, és a vékonybelem végében látott „felmaródások” alapján mindjárt meg is állapította, hogy Crohn-beteg vagyok. Ekkor 2010. december 8-át írtunk. Ki is írt mindjárt egy bélgyulladás-csökkentő gyógyszert, hogy attól kezdve nagy adagban szedjem – talán életem végéig. Hazajőve igyekeztem utánanézni e számomra ismeretlen betegségnek, és megdöbbentem. Egyrészt e betegség súlyosságán, másrészt azon, hogy lehet nekem ilyen, amikor én nem produkálom az olvasott tüneteket. Mindegy, az orvos „megnyugtatott”, hogy kezdődő stádiumú betegségről van szó. Akkor már csak azt nem értettem, mitől vagyok hónapok óta olyan gyenge. Az orvos egyébként ezzel sosem tudott mit kezdeni, afféle szubjektív élményemként könyvelte el magának e panaszomat. Aztán eljutott odáig, hogy megvizsgálja, lisztérzékeny vagyok-e. Első vérvizsgálatból nem derült ki semmi. Újabb vérvizsgálat alapján gyanú merült fel – a DGP normálistól erősen eltérő értéke miatt -, hogy talán mégis gluténérzékeny vagyok. Ezért végzett egy mintavételt a patkóbelemből is – ahová a gyomromon át jutott le. Akkor mindjárt refluxot is diagnosztizált, amire újabb gyógyszert írt fel. A minta későbbi vizsgálatának eredménye alapján megállapította, hogy cöliákiás vagyok - Marsh III stádiumú, ami súlyosan elsorvadt bélbolyhokat jelent. Azonnali szigorú diétára fogott, elküldött a diétás nővérekhez. Ekkor 2011. március 8-át írtunk. Igyekeztem következetesen betartani a diétát, de azért néha – főleg az elején – követtem el hibát. 2010 karácsonya előtt már kértem a munkaügyesünket, hogy a betegségem miatt (akkor még a Crohn volt csak diagnosztizálva) hadd kerüljek át a csak nappal üzemelő gépsorra, mert a háziorvosom ezt javasolta – ami igaz is volt. Ő megígérte, és február elején ez meg is történt, de utána nem sokkal két ízben is éjszaka kellett dolgozni a gépsoron, előbb két, majd nem sokkal később három egymás utáni napon. Na, erre már dühös lettem, és a betegségeim miatti nagyfokú gyengeségemre hivatkozva (akkorra már a cöliákia diagnózisa is megvolt), táppénzre írattam magam – azelőtt ilyet sosem tettem. Erre hetekkel később elküldött a munkaügyes az üzemorvoshoz, hogy állapítsa meg a leleteim alapján, indokolt-e, hogy én éjjel nem dolgozom. Akkor ő (az orvos) ajánlotta nekem az általam addig hírből sem ismert paleolit táplálkozást. Leírta nekem, hogy Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyvét olvassam el. Világnézet-rengető mű volt a számomra. Én gyakorló református keresztyén vagyok, így például a Veszélyes kenyér című fejezet igen döbbenetes volt a számomra. Azt még csak-csak elviseli egy keresztény, hogy ő maga ilyen beteg, de hogy az ember, mint olyan, nem alkalmas ezen élelmi anyag emésztésére, ez elképesztő. Később, más könyve alapján tudtam csak helyre tenni magamban e dolgot. Merthogy újabb és újabb könyvét vettem meg és olvastam Szendinek, hiszen értettem és elhittem, amit írt. (Megjegyzem, nagyon szeretek olvasni, bár főleg történelmi dolgokat, de most már Szendi könyveit is.) Az olvasottak alapján lassacskán paleolit táplálkozásra kezdtem térni. Először napi két főétkezésem lett az, és volt külön egy szénhidrátétkezésem, majd mind a három, és csak mellékétkezésem volt „hagyományos”, végül lényegében áttértem. De a gyengeségem sokáig fennmaradt. Tavaly novemberben még azzal „zaklattam” az gasztroenterológust, hogy tegyen már valamit, mert még mindig szörnyen gyenge vagyok, pedig már bizton tudom tartani a szigorú diétát egy ideje. Újabb vérvételt csináltatott, de semmi új dolog nem derült ki.

Aztán egy januári megfázásból lassacskán kilábalva azt éreztem, hogy a gyengeségem is elmúlt. (A torkom begyulladása miatt végül beszedtem egy doboz Maripent, de bizonyára nem attól múlt el a gyengeségem:-) Másfél évi szenvedés után hihetetlen volt, rendkívül boldog lettem, szinte repülni tudtam. Másfél évig autóval jártam a munkahelyemre (pedig azelőtt mindig biciklivel), és szabadnapjaimon lehetőleg pihentem, sokszor feküdtem, hogy a munkahelyemen helyt tudjak állni, és ne veszítsem el. (A feleségem korholt is eleget, hiszen látható jele, sem diagnózisa nem volt a bajomnak.) Rendkívüli erőfeszítés volt, (eddigi) életem legnagyobbika. Aztán egyszer csak visszatért az erőm. Nem akartam elhinni, hogy vége a gyengeségnek, számítottam rá, hogy esetleg visszatér – de már nem.

Azóta jó erőben vagyok. (Mellesleg csekély refluxom is elmúlt.) Alig vártam, hogy elolvadjon a sok hó és jég, február végétől ismét biciklivel járok a nyolc kilométerre lévő munkahelyemre, és meglepő módon még gyorsabban is meg tudom tenni, mint azelőtt. Az elmúlt hónapokban olyan edzettségre tettem szert, hogy múlt vasárnapra beneveztem életem első kerékpárversenyére – közel 45 évesen. A Velencei-tavat karikáztam körbe 80 perc alatt (28 km), sok-sok edzett fiatalt is megelőzve. A középmezőnyből indultam, és az élmezőnyben végeztem, igen elégedett vagyok magammal. Mostanában egyébként is nagyon aktív életet élek, sokat sütök-főzök, kertet locsolok, vásárolok, mosogatok, tollasozok, angol nyelvtanfolyamra járok stb., és persze lehetőleg mindenhová kerékpárral járok. Minden este(!) halat eszem, és bár szedek táplálékkiegészítőket (egyre kevesebbet), erőmet és jó kedélyemet valószínűleg inkább az előbbieknek köszönhetem – no meg a sok egyéb húsnak. Szénanáthám mintha sosem lett volna, gyógyszert nem szedek rá, mégis tünetmentes vagyok. Már a napi nyolc órás alvásra sem ügyelek, mert úgyis bírom, és egy strapás hét után egy éjszakai alvással nagyjából regenerálódom. Szelességem van még – bár kevesebb -, de többnyire nem büdös, a székletem pedig sokszor kissé ragadós (erre is írt fel gyógyszert az orvos, de már azt sem szedem, mert nem találtam hatékonynak), ezek még megoldandó problémák lehetnek, úgy érzem. De ahogy egyre kevesebb gyógyszert fogyasztok – most már csak némi májregenerálót -, talán ez is elmúlik. Régebben az ágyban forgolódva – vagy ritkán esetleg ülve is – előfordult, hogy egy rossz mozdulatra görcsbe állt a lábam. Mostanában ilyet sem tapasztaltam, pedig a lábizmaim igen nagy igénybevételnek vannak kitéve nap mint nap – igaz, hogy jól meg is erősödtek emiatt. E táplálkozás kissé drágább, mint a „hagyományos”, de ahogy telnek a hónapok, egyre inkább úgy érzem, hogy megéri, ezért másokat is erre biztatnék, egyelőre sikertelenül.

Tegnapi hosszas leírásomból kimaradt, hogy a testtömegindexem 21 körül volt a legyengülésemkor, és a Candida-diéta alatt lecsökkent 19 körülire, ami meg is maradt. A tavaly júliusi gyülekezeti nagy tábor hetében jóval több gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztottam, és annyi elég is volt az index 20-ra emelkedéséhez - ami ékesen igazolja a szénhidrátalapú elhízást -, de az hamar vissza is csökkent utána 19-re. Úgy látszik, ez az én viszceráliszsír-mentes normál testsúlyom. Egyébként éppen e soványságom miatt aggódik még a szakorvos - aki persze nem tudja, hogyan táplálkozom -, és mosolyognak meg szemtől szembe vagy a hátam mögött a kollégák, rokonok, akármit is mondok nekik e táplálkozási mód előnyeiről, vagy bármilyen pozitív fejleményt is tapasztalnak velem kapcsolatban mostanában.

 

Üdv: István"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://paleostilus.blog.hu/api/trackback/id/tr264578103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.