Kedves Paleók!
Az alábbiakban olvashatjátok Dóri "önéletírását" az aftáiról. Szerintem nagyon tanulságos. Fogadjátok szeretettel.
16 éves vagyok. Már évek óta tapasztaltam kínzó afták (sebek) megjelenését a szájamban. Folyamatosan próbáltam enyhíteni a tüneteket különböző ecsetelő kencékkel, gélekkel, tablettákkal. Nem tudom mi lett volna ha nem használom őket – lehet hogy még rosszabb állapotban lettem volna - de az tény, hogy nem sok eredményét tapasztaltam egyiknek sem. Ha nagy nehezen el is múltak, hamar visszajöttek az afták – volt hogy egyszerre több, 2-3 is jelentkezett, pedig ha csak egy ilyen seb is kínozza az embert, nagymértékben korlátozza a beszédben, evésben, ivásban stb. Tehát egyáltalán nem túl szerencsés a hétköznapokban. Suliban is volt, hogy hátráltatott például a felelésben. Ilyenkor pedig hiába magyarázza az ember - már ha egyáltalán képes még magyarázni - hogy itt fáj, ott fáj, tapasztaltabb tanárok nyilván azt hiszik, hogy csak kamu. Az evésről már nem is beszélve. Aztán anya mesélte, hogy a kolléganője lányának is vannak ilyen aftái, amik egyszer úgy elhatalmasodtak rajta, hogy kórházba került, infúziózni kezdték, mert olyan súlyosan elterjedtek. Na ez kellett nekem, rögtön rohantunk is az új gyógyszerért, hátha az hozza meg végre a várt eredményt. Nem hozta.
Közben apa már nagyban tartotta a paleolit diétát – eredményesen – és be is vásárolt egy rakattal a Szendi-féle könyvekből. Én akkor még idegenkedtem ettől a témától, mondván, mi ez a badarság, hogy együk azt, amit az ősember, ha egyszer mi már olyan szerencsések vagyunk, hogy nekünk már megadatik ez a sok finomság is: sütik, csokik, péksütemények stb. Talán mondanom sem kell, hogy mindig is édesszájú voltam. Évek óta bevált módszer volt nálam, hogy (szó szerint) minden hétköznap „Jó reggelt”-tel kezdtem a napot. Aztán apa rábukkant az aftákról szóló fejezetre Szendi egyik könyvében. Elolvastam. Statisztikákról írt, hogy ennyi meg annyi emberen segített a gluténmentes diéta, akik hasonló problémákkal küzdöttek, mint én. Elég kedvező arányokról írt, de megemlítette, hogy volt, akinek a tejmentes vagy laktózmentes diétára is elmúltak a tünetei, így én, mint mindig, a könnyebb utat keresve, elhatároztam, hogy belefogok egy ilyen tejmentes diétába. Elvégre a tejet úgysem szeretem, azt az egy-két joghurtot, vagy kakaót, esetleg azt a kis tejfölt igazán nem lesz nehéz nélkülöznöm, ha ezen múlik az egészségem. Aztán egy kicsit beleástam magam ebbe a témába, vagy talán egy kicsit jobban is, mert elolvastam Szendi Gábor Paleolit táplálkozás kezdőknek c. könyvét. Teljesen letaglózott. Szépen lassan kezdtem rádöbbenni, hogy ez nem csak egy liszt-, esetleg tejmentes táplálkozási formáról szól, amit kipróbálhatsz, hátha tényleg itt a probléma, és akkor segít az aktuális bajodon. Ez egy új szemlélet. És akár könnyű, akár nehéz betartani, hosszú távon több értelme lehet egy gluténmentes étrendnek. Na jó, persze nem megy ez ilyen gyorsan, ebbe is még úgy vágtam bele, hogy azért lehet, hogy nem sikerül, de mit veszíthetek, kipróbálom egy hónapra, két hónapra, majd meglátjuk. Ez kb. január közepe felé fogalmazódott meg bennem, úgyhogy februárra már minél lisztmentesebb ételeket próbáltam rendelni a suliban is, a menzán. Pl. nem tésztát, hanem rizst, esetleg krumplit (bár azt sem szívesen, miután elolvastam a krumpliról szóló fejezetet). Sajnos, külön lisztérzékenyeknek nem főznek, de azért a 3 menü közül legtöbbször akad vmi, ami nekem is jó. Ha mégsem, akkor otthon ebédelek. Péntekenként például mindig mindhárom menü, tartalmaz lisztet, magyarul pizzát, kalácsot, kuglófot, egyebeket lehet csak rendelni, így szokásommá vált, hogy ezen a napon itthon ebédeltem. Szerencsére a sulimhoz közel van a Diétázók boltja, ahova sokszor beugrottam reggelenként, így tudtam biztosítani magamnak a reggelit/tízórait. Ha pedig nagyobb bevásárlásra készültem, akkor a Táplálék Allergia Centrumba látogattam el (mindkettő itt, Debrecen belvárosában található). Hozzá kell tennem, hogy egyik sem paleolit, de gluténmentesnek megteszi. Azt azért be kell vallanom, hogy ezek a péksütemények nem mindig tudják visszaadni ugyanazt az ízt, mint „normális” társaik. Eleinte én is kifogtam olyan kenyeret, zsömlét, ami nekem egyenesen fűrészpor ízű volt. Persze, ez az én egyéni véleményem. De aki esetleg hasonló dolgot tapasztal, üzenem neki, hogy emiatt ne adja fel, szerencsére most már a gluténmentes péksütemények egyre szélesebb tárházát kínálják a boltok, úgyhogy van miből válogatni, ki kell tapasztalni, kinek mi ízlik. Gondoljunk csak arra, hogy „rendes” kaják közül is van, amit egyszerűen nem szeretünk. Ezt csak azért fejtem ki ilyen hosszasan, mert tapasztaltam már, hogy valaki megkóstolt diétás kaját, nem ízlett neki, és ráhúzta az egészre, hogy ami gluténmentes, az már csak rossz lehet, sőt, hogy bírok én ilyesmit megenni. Merthogy velem sem kivételeztek, sokszor nem nézték jó szemmel a különcködésemet. Főleg azok próbáltak lebeszélni, akiknek hiába magyaráztam a diétám lényegét, csak kötötték az ebet a karóhoz, miért ne vethetett volna az ősember búzát? Most a választ nem kívánnám itt kifejteni, azt hiszem, erre már sor került pl. Szendi Gábor könyveiben is. Az keltett még igazán nagy felháborodást, ha esetleg a paleóról kezdtem el „papolni”. Jó, bevallom, furcsa is lehet ilyesmiről hallani egy 16 éves lány szájából. Csak hát feltámadt bennem a lelkiismeret, hogy mégis mennyi emberen segíthetne ez a diéta, ha tudnának egyáltalán róla. Ezért minél több emberrel meg akartam ismertetni. Az elutasításra mindig is számítottam, de az már nem rajtam múlik, én megtettem, amit lehetett. Szerencsére, a közvetlen környezetem (barátok, család) lassacskán csak elfogadta, hogy én kicsit más nézeteket vallok, nem eszem meg azokat a dolgokat, ami mások szerint esetleg alap. Igaz, egy idő után kevesebbet is beszéltünk róla. Néha azért megkérdezték, hogy akkor most van még aftám, én pedig boldogan vágtam rá, hogy nem, már nincsen. Merthogy ez volt az igazság. Amikor becsületesen tartottam a diétát, tényleg nem jelentkeztek a tünetek. Igaz, még a legelején beleestem abba a hibába, hogy a suliban ettem a rántott húsból, mert mégis mi lehet benne? Egy kis tojás stb., na, így nem szabad gondolkozni! Meg hát nem is vagyok egy konyhatündér, ami sokszor megnehezíti a dolgom. Meg is lett következménye. Viszont ha olyan szempontból közelítjük meg a dolgot, hogy ez is bizonyítja, hogy nem azért nem jöttek ki hetekig az afták, mert épp „nem volt kedvük”, hanem amint megszegtem a diétát, rögtön meg is jelentek. Ugyanis már azelőtt is előfordultak olyan időszakok, amikor „nélkülöznöm kellett” az aftákat. Bizonyára sok minden más is befolyásolhatja a tünetek jelentkezését/erősségét, például leterheltség, stressz, napfény (D-vitamin) mennyisége stb. Aztán amikor már hónapok teltek el, és afták sehol, másokat is egyre könnyebb volt meggyőzni, hogy márpedig ez jó.
Ja igen, az árakról még nem beszéltem. Sajnos, az tény, hogy a diétás cuccok drágábbak, mint a nem diétások. Itt csak azt kell eldönteni, hogy gyógyszert veszünk inkább, vagy pedig egészségesebben élünk.
Amit még mindenképp meg akarok említeni, hogy azelőtt mindig szörnyű rosszullétek kerülgettek buszon, autóban egyaránt. Ez már egészen kicsi koromtól jellemző volt rám. Aztán tavasszal elérkezett az osztálykirándulások ideje, és persze busszal mentünk, szerpentinen, én pedig szokásomhoz híven, amíg nem volt baj, nem vettem be semmit. Aztán engem döbbentett meg a legjobban, amikor semmi rosszullétet nem éreztem. Hazafelé megint nem vettem be gyógyszert, mostmár kíváncsiságból is, de megint nem jelentkezett, se fejfájás, se más tünet. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan lehetséges ez, végül arra jutottam, hogy csak a diétához lehet köze. Elvégre a glutén felszívódási problémákat okoz, ami hatással lehetett a B6 vitamin hasznosulására is. Így nem csak az aftáktól szabadultam meg, de a rosszullétektől, és ki tudja még milyen más bajoktól is, amikről nem is tudok, vagy esetleg még nem is jelentkeztek. :D
Év vége felé szokásos kontrolvizsgálatra kellett lemenni a sulidokihoz. A nagy kérdezősködések közepette elkottyintottam a diétámat. Rögtön leleteket akart, mire én elmondtam, hogy nem volt orvosilag diagnosztizálva a problémám, de hát tünetek voltak, diétázok, elmúltak, ami azt is igazolja, hogy tényleg ez volt a probléma. Mi kell még? De ahelyett, hogy örült volna, papírokat akart, kivizsgálást stb. Vagy ha azt nem, akkor mégis hogy vetemedek olyasmire, hogy mindenféle orvosi felszólítás nélkül elkezdek diétázgatni. Pontosabban egészségesebben élni, de ezt ő nem így fogta fel. Azzal már nem akartam tetőzni a beszélgetést, hogy elmondom az igazat: egyébként voltam vérvételen még a télen, de nem mutattak ki semmit, ugyanis a lisztérzékenységet nem is lehet ilyen módon kimutatni, vagy legalábbis csak nagyon ritkán. Ezt már a vérvételen is mondták az orvosok. Tehát ők már tudják, de sajnos vannak olyanok is, akik ezek szerint még nem. Végül elengedett azzal a feltétellel, hogy sürgősen hozzak igazolást arról, hogy milyen bajom volt. Persze, majd viszek…
Szerencsére a nyáron táborokban, utazáskor is viszonylag jól meg lehetett oldani az étkezéseimet. Szinte mindenhol tisztában voltak vele, hogy mit is jelent a gluténérzékenység, sokan mondták, hogy nekik is van olyan rokonuk vagy ismerősük, aki lisztérzékeny, sőt volt, ahol maga a szakács szenvedett ilyen problémákkal, úgyhogy ilyenkor mindig megnyugodtam, hogy talán itt nem fogják kenyérrel megszórni a salátámat. Mert azért ilyen is előfordult a Balatonnál…
Dóri
Lányom hosszúra nyúlt írásához én már nem sokat tennék hozzá. A szédelgéses rosszulléteire viszont emlékszem, mindig nagyon óvatosan kellett fékeznem és kanyarodnom, ha Dóri velem volt az autóban, hogy ne legyen rosszul. Emlékszem, Sheffieldből autóztunk kifelé, amely elég nagy, dimbes-dombos (angol) város, és kanyarogtunk is elég sokat. Mire éppen kiértünk a gyorsforgalmi útra, Dóri nem bírta, és rosszul lett (sajnos hányt is az új, bérelt autóba). Alig győztük egy kicsit helyrehozni, hogy tovább tudjunk menni. Este aztán jókora takarítás várt rám, hogy megússzuk kártérítés nélkül. Szerencsére sikerült nyom nélkül kitisztítani. Júniusban Isztrián nyaraltunk egy hétig, és az ottani hegyi utakon való kanyargózást is egészen jól bírta a lányunk – tabletta nélkül. Lehet, hogy ebben is a gluténmentes táplálkozás segített?
Továbbra is szeretettel várunk mindenkit szombaton 10-kor a debreceni Libribe. Paleo Sarok!!!!
